Négy napig esett a hó nálunk. Nem kellett sokáig törnöm a fejem, hogy kitaláljam, mi okozza az izomlázamat, hisz elég sűrűn kézbe vettem a hólapátot… Udvarunk egyik fájára minden télen kiakasztjuk a madáretetőt, már az első fagy beálltakor. A madarak pedig egyből idetaláltak a könnyen elérhető eleségre.
Érkeznek a cinegék, tengelicek, zöldikék, téli pintyek, verebek, galambok. Nem mondom, hogy nagy szakértő vagyok a szárnyasok terén, de igyekeztem beazonosíttatni a hozzáértőkkel a fajokat. Erre is jó, hogy lefotózom őket, és megmutatom másoknak udvarunk madárseregét. A fotózással könnyű dolgom van, hiszen irodám ablaka előtt lóg a madáretető. Csak a szúnyoghálót kellett felhúzzam, a függönyt pedig félre, és máris készíthetem a felvételeket.
Az idei télen van először kutyánk, akinek ugye az a feladata, hogy minden ismeretlen élőlénytől óvja az udvart. Na de hogy is vegyem rá, hogy az általunk ideszoktatott és rendszeresen etetett madarakat ne üldözze el? Míg ezen törtem a fejem, ők maguk oldották meg a problémát. Mambó néha kergeti a madarakat, néha meg békésen fekve figyeli, ahogy csipegetnek. Azt is megfigyeltem, hogy mikor a kutyus behúzódik aludni az óljába, a madarak csivitelés-mentesen érkeznek a madáretetőbe, és szótlanul falatoznak. Csodálatos ez a szimbiózis.
Az utolsó fotóm pedig bizonyíték: a nagy testvér mindig figyel! :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése