2011. június 12., vasárnap

Vallomás /V. Gänszler Beáta írása/


Gergely bácsi megpróbált felülni az ágyban, de bizony ehhez már segítség kellett.
- Erzsi, elhoztad? – kérdezte.
- El. Hát megígértem, nem?
- De. Akkor most segíts felülni és add oda a szemüvegemet, a nővérke a fiókba tette – Gergely bácsi most is halkan szólt, de határozottan.
Erzsi néni küszködött egy kicsit, mert hiába fogyott a férje csontsoványra, ő maga sem volt már ereje teljében. Mindketten megpihentek egy kicsit, Gergely bácsi a felpaskolt párnára dőlt vissza, Erzsébet a kórházi ágy mellett álló székbe ereszkedett.
 - Na, adod már? – türelmetlenkedett az idős juhász.
 - Ne sürgess apjuk! Neked mindig csak a falu meg a hegyek, meg a fáid voltak fontosak, meg az állatok – méltatlankodott az asszony, pedig megfogadta, hogy nem perlekedik, féket rak a nyelvére, már nem érdemes összeugrani az urával. Az ura árnyékával.
- Itt van a boríték, mindjárt kiveszem belőle. Vedd fel előbb a szemüvegedet!
Gergely bácsi felvette az olvasószemüvegét és nyújtotta a kezét, minél előbb viszont szerette volna látni szeretett szülőföldjét, ha máshogy nem, hát fotográfián. Amikor kézbe vette a fényképet, bárhogy is próbálta elrejteni, a felesége észrevette, hogy szikár keze megremeg. Gergely nagyon igyekezett, hogy ne sírja el magát az asszony előtt, ezért összeszorította a száját, csak egy vékony csík maradt a helyén, a bajusza alatt ki sem lehetett venni. Percek teltek el, mire meg tudott szólalni:
 - Nagyon szép. Mit mondtál, melyik unokánk készítette?
 - A Jancsi lánya, a Réka. Azt mondta, hogy nemsokára bejön, de vissza van még egy vizsgája. Aztán majd meghallgatja, mit mesélsz neki, mi az a fontos, amit el akarsz mondani.
- Erzsi, én nem tudom már megvárni a lányt – suttogta Gergely bácsi.
- Ne beszélj már bolondokat, öreg! Hát még a gyerekek is jönnek holnapután. Tudod, hogy nem lehet csak úgy elfutni a munkahelyükről.
- Tudom, Erzsikém, de azt is tudom, hogy nincs már annyi időm. Én egész életemben állatok között voltam, eleget láttam, milyen az, amikor jött értük a halál. És most értem is jön, hidd el.
- Akkor már nem tudja meg a gyerek azt a fontosat? – kérdezte összeszorult szívvel az asszony, mert nem tudott mást mondani hirtelen.
- De, megtudja, mert most megmondom neked. Erről a képről akartam mesélni neki, elmondani, hogy mit jelent nekem a hegy, a víz, a fa, a zöld, a kék, az évszakok…
- Tudom, tudom – szakította félbe Gergelyt a felesége. Keserűség bujkált a hangjában, mert jól tudta, hogy a férjének mindennél többet jelentett a föld, amin terelte az állatokat; az ég, amire felnézve jövendölte meg az időjárást; a birkák, amiket becézhetett – ezek voltak a férfi mindenei, fontosabbak talán a három családnál és egészen biztosan fontosabbak nála. Édes Gergely tudta, mire gondol a felesége.
- Add ide a kezed! – szinte utasítás volt, nem is kérés. Erzsi néni megrettent attól, amit a férje szemében látott, valami különös izzást.
- Nem is bánom már, hogy neked mondom el, úgyis azt akartam, hogy tudd meg, de nem voltam bátor magam elmondani, gondoltam, az unokánkkal üzenem meg.
Erzsi néni egy szót sem tudott szólni, kiszáradt a szája és a keze is fájt, mert a férje erősen szorította.
- Mit gondolsz, mit gondolsz, mit látok én ezen a képen? Azt gondolod, hogy a helyet, ahol születtünk, ahol éltünk, ahol küszködtünk? A helyet, amit el nem hagytam volna? Igazad van, azt látom. Látom az ég  kékjét, amire, ha felnéztem kilesni, milyen idő jöhet, előbb mindig a te szemed kékje mosolygott rám. Látom a fenyőket, bennük téged, ahogy álltál este a kapuban és vártál rám. Látom a földet, amit a birkáink tapostak ki és látom benne azt a szilárd akaratot, amivel igyekeztél boldoggá tenni engem és a gyerekeket. Látom a füvet, amire leheveredtem és ami simogatott, ahogy a te kezed engem. Látom a vizet, amint igyekszik a völgybe, ahogy te iparkodtál mindig haza, bárhol jártál. Látom a völgyet, ami gyöngéden mindent magába foglal, ahogy te öleltél egykor éjszakánként. Hallom a madarakat, mindig úgy, mintha te csicseregnél a fülembe. Hát ezért nem akartam innen soha elmenni. Akkor is veled akartam lenni, téged akartalak látni, amikor nem voltam melletted. No, most már tudod.
Erzsi néni kővé dermedt. Azt hitte, megáll a szíve. Kívánta is, hogy bárcsak állna. Ezzel a vallomással ő nem tud mit kezdeni, rögtön agyonüti a súlya. Hosszú percekre nehéz csend telepedett közéjük
 - Hát szóljál már valamit! – kérlelte szemlesütve az ura.
 - Ereszd el a kezemet, mert mindjárt eltöröd – szaladt ki Erzsébet száján.
Gergely bácsi ránézett a feleségére. Nézte egy darabig, mígnem aggodalmát jókedv váltotta föl. Megmutatva újszülötthöz illő fogínyét csak kacagott, kacagott.

A temetés után Erzsi néni megkérte Rékát, hogy vigye el pontosan oda, ahol azt a fényképet készítette. Nem tudta, hogy kibírja-e majd a látványt, de egyszerűen mennie kellett. Nehéz volt a kaptató, nem öregasszonyoknak való, de végre megérkeztek. Erzsébet lassan és alaposan megnézte az eget, a földet, a vizet, a fákat; becsukta a szemét, úgy hallgatta a madarakat – mintha életében először látott-hallott volna itt mindent. Furcsállta, hogy egyre könnyebb lesz a lelke, hogy öröm önti el a szívét. Unokája riadtan nézett rá, mert a nagypapa felesége egyszer csak elkezdett kacagni és csak kacagott, kacagott…

V. Gänszler Beáta

19 megjegyzés:

  1. A kép nem lenne ilyen szép a bejegyzés nélkül, és a bejegyzés sem lenne ilyen értékes a kép nélkül. Összetartoznak és talán elválaszhatatlanok, mint Gergely bácsi és Erzsi néni.

    VálaszTörlés
  2. Ismerős, havasi táj. Norvégiában látni ilyet.

    (Megírtam a kommentet, aztán kihúztam belőle minden felesleges szót.)

    :-)

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm bonnard, teljesen egyetértek Veled, nekem is nagyon tetszenek Bea írásai! :-)

    VálaszTörlés
  4. Kedves bonnard és Réka, köszönöm a méltatást!

    Skandi, tudjuk jól, hogy szívedhez mi áll közel (persze személyemen kívül...); köszönjük, hogy erre jársz! :)

    VálaszTörlés
  5. Oké Bea, remélem szívből gondolod, mert én igen!Még ha az St az a Setét Susztertangó? A képek és a tájak klasszak, némelyikük festményszerű, biztosan visszajövök.

    VálaszTörlés
  6. Kedves Névtelen, visszavárunk! :-)

    VálaszTörlés
  7. Névtelen, igen, szívből gondolom, nagyon boldog vagyok!
    Ugye Te sem csodálkozol azon, hogy Réka fotói ihletadók? Hosszasan tudom nézni mindet, és mindegyikről eszembe jut egy történet, egész nap csak azokat írnám... :)

    VálaszTörlés
  8. Hajrá Bea! Elvégre itt a nyári szünidő ;-)

    VálaszTörlés
  9. Bea, Réka, csak sóhajtani tudok a képek láttán. A Gergely Bácsi-Erzsi Néni történetét pedig esti meseként elalvás előtt kellene ifjú idegrendszerekbe beírni. Kitörölhetetlenül.Hogy később axióma legyen az a másik szó.Rendületlenül.

    VálaszTörlés
  10. Igen, én felolvastam az este a baráti vacsoraasztalnál! Felemelő élmény! Gratulálok! Várjuk az újabb képeket, történeteket!

    VálaszTörlés
  11. Kedves Névtelen,
    ehhez nem is tudok mit írni.
    Hirtelen olyan kicsi lett a világ, mintha mindannyian elférnénk egy búbos kemence mellett... :)
    Köszönöm, hogy nálatok lehettem.

    VálaszTörlés
  12. Az évtizedek alatt egy házaspár annyira összecsiszolódik, annyira megismeri egymást, hogy sok dolgot mondani sem kell. A másik tudja, érzi mi zajlik ott le ... belül. A legtöbb férfi talán tényleg ilyen. Nem mondja, de szerintem igyekszik kimutatni.
    Felemelő alkotás e novella!

    VálaszTörlés
  13. Köszönöm szépen, Zoltán!
    Ha úgy érzed, hogy egy kis rejtett noszogatás is van az írásomban, nem tévedsz. Jó tudni arról, hogy boldogok vagyunk...
    Ne féljünk kimondani azt, hogy "szeretlek"!

    VálaszTörlés
  14. Ez nagyon szép volt, örülök, hogy elolvastam. köszi Bea!

    VálaszTörlés
  15. Kedves Hzizi!

    Szívesen! Részemről a megtiszteltetés!

    VálaszTörlés
  16. Kedves Réka és Bea! Örülök, hogy végre eljutottatok Dunaföldvárra is, s kezembe vehettem a kötetet! A Vallomás-t ezek szerint az elsők között olvastam, s az írások közül is első volt... Jó, hogy megírtad, Bea, a többit is! Köszönjük, hogy itt voltatok! Szép este volt! További sok sikert! Lukácsiné Irma

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Irma!

      Köszönjük a kedves szavakat!
      Nincs nagyobb öröm, mint másoknak örömöt szerezni.
      A dunaföldvári estét mi is a szívünkbe zártuk, örök emlék marad!


      Törlés