Tavaly nyáron volt szerencsém elutazni Izlandra, Gruber László bonyhádi gimnáziumi tanárnak, egykori évfolyamtársamnak köszönhetően. Szeretek mindig újabb és újabb országokba, városokba utazni, hogy ismeretlen helyeket és embereket fedezzek fel. Ez szerintem minden fotósnak nagy vágya, és egyben inspirálója is. Izlandon rengeteg szépséget láttunk, engem elsősorban a színek babonáztak meg. Olyan sok árnyalatát a zöldnek talán még nem is ismertem, mint amennyivel ez az ország szédített.
A naplementét nem láttam egyszer sem teljes mértékben. Hogy ez hogy lehetséges? Izlandon júliusban kb. 3 órát van sötét naponta. Mikor lefeküdtünk aludni éjfél körül, még világos volt, sőt első este 23 órakor még szivárványt is láttunk! És mire felébredtünk 6 óra felé, már világos volt. Így az izlandi sötét éjszakákról nem tudok beszámolni. Azért télen nem indulnék fotózási céllal oda, mert akkor megfordulnak az arányok, és mindössze 3 órát van világos egy nap!
Egyik este bálnalesre indultunk. A tengeren leállították a hajó motorját, szép csendesen ringatóztunk, és árgus szemekkel kémleltünk körbe valamennyien, hol fog felbukkanni egy bálna vagy egy delfinraj. Mindkettőt volt szerencsénk látni.
A fotós szeme viszont nagyobb látószöget fog be, mint másoké, így míg utitársaim csak a vizet lesték, én még az égen is észrevettem a bálnák hátuszonyát…
A naplementéhez közeli állapot a tengeren ért bennünket. Egyből kikiáltottam számítógépes háttérképnek az ekkor készített felvételemet. Ahogy az a nagykönyvben meg van írva, bevártam a szép hullámtarajokat és a repülő madarat. Elsőre az a kifejezés jutott eszembe, hogy most egy giccses fotót készítettem. Aztán elolvastam a neten, hogy határozzák meg a giccset, és úgy döntöttem, mégsem tartozik ebbe a kategóriába ez a kép. De döntsétek el Ti magatok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése