Jómagam inkább már csak hallomásból tudom, hogy régebben – legyen az Erdély vagy Magyarország – szinte minden falusi porta előtt állt kis fapad. Fogalmazhatnánk úgy is, hogy a kommunikáció színterét jelentették ezek az ülőalkalmatosságok, de mondhatjuk úgy is, hogy „ej be sok pletykának lehettek tanúi ezek a padok”. A gyermekek is sokszor odaférkőztek nagyanyjuk mellé a padra, hogy megvitassák a kicsik kérdéseit, beszélgetve, nevetgélve nevelték az apróságokat. Persze ha sok volt a munka a földön, akkor akár hetekig is üresen álltak a padok, sóvárogva várva a rájuk telepedőket.
2008-ban a romániai Erkeden jártam, mely egykor szászok lakta település volt, de ma már többségében románok és cigányok élnek a faluban. És itt bizony tanúja lehettem annak, hogy napjainkban is igény van a kis fapadokra, ahol nemzetiségre és korra való tekintet nélkül kiadósakat lehet beszélgetni. S mikor valaki egymaga ül ki, az azt is jelenti, hogy szívesen társalogna másokkal – „felhívás keringőre” -, és percek kérdése csupán, hogy mellé telepedjen egy szintén beszédre, társaságra vágyó szomszéd.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése